Sir Anthony Hopkins gondolatai ❤

“Engedd el azokat az embereket, akik nem állnak készen arra, hogy szeressenek. Ez a legnehezebb dolog, amit valaha is meg kell tenned az életedben, és ez lesz a legfontosabb is. Hagyd abba a nehéz beszélgetéseket olyanokkal, akik nem akarnak változtatni. Ne legyél jelen többé olyan embereknek, akiket nem érdekel a jelenléted. Tudom, hogy a megérzésed az, hogy mindent megteszel azért, hogy elismerést szerezz a körülötted lévőktől, de ez egy impulzus, ami ellopja az idődet, energiádat, mentális és testi egészségedet. Amikor örömmel, érdeklődéssel és elkötelezettséggel kezdesz küzdeni egy életért, nem mindenki lesz kész arra, hogy kövessen téged arra a helyre. Ez nem azt jelenti, hogy meg kell változnod, hanem azt jelenti, hogy el kell engedned azokat az embereket, akik nem állnak készen arra, hogy elkísérjenek. Ha kizárnak, sértegetnek, elfelejtenek vagy figyelmen kívül hagynak azok, akiknek az idődet adod, nem teszel magadnak szívességet azzal, hogy tovább kínálod az energiádat és az életed. Az igazság az, hogy nem vagy mindenkinek való, és neked sem való mindenki! Ez teszi olyan különlegessé azt, amikor olyan embereket találsz, akikkel barátságot kötsz, vagy viszonozzák a szerelmet. Tudni fogod, milyen értékes, mert megtapasztaltad már azt, ami nem az. Minél több időt töltesz azzal, hogy megpróbálod megszerettetni magad valakivel, aki nem képes viszont szeretni, annál több időt vesztegetsz azzal, hogy megfosztod magad attól a lehetőségtől, hogy valaki mással kapcsolódj. Több milliárd ember van ezen a bolygón, és közülük sokan találkoznak veled az érdekesség, és elkötelezettség szintjén. Minél többet maradsz kapcsolatban olyan emberekkel, akik párnának, háttér opciónak, vagy gyógytornászként használnak az érzelmi gyógyuláshoz, annál tovább maradsz távol attól a közösségtől, amelyet szeretnél. Lehet, hogy ha nem jelentkezel, nem fognak keresni. Talán, ha abbahagyod a próbálkozást, a kapcsolat véget ér. Talán ha nem írsz tovább, a telefonodon nem lesznek üzenetek hetekig. Ez nem azt jelenti, hogy tönkretetted a kapcsolatot, hanem azt jelenti, hogy mindaz, ami fenntartotta ezt, az az energia volt, amit csak te adtál a megtartásához. Ez nem szerelem, hanem ragaszkodás. Esélyt akar adni azoknak, akik nem érdemlik meg! Sokat érdemelsz, ám vannak emberek, akiknek nem kellene ott lenniük az életedben, és ezt észre fogod venni. A legértékesebb dolog, ami az életedben van, az az időd és az energiád, mivel mindkettő korlátozott. Bármire is adod az idődet és az energiádat, meghatározza a létezésedet. Amikor rájössz erre, kezded megérteni, miért vagy ennyire ideges, amikor olyan emberekkel töltöd az idődet, olyan tevékenységekben, helyeken vagy helyzetekben, amelyek nem illenek hozzád és nem kellene, hogy a közeledben legyenek, mert energiát lopnak. Kezdesz rájönni, hogy a legfontosabb dolog, amit magadért és körülötted mindenkiért megtehetsz, hogy mindennél hevesebben véded az energiádat. Tedd az életed biztonságos menedékké, ahol csak ′′kompatibilis ′′ emberek lehetnek veled. Senkiért sem vagy felelős. Nem te vagy a felelős azért, hogy meggyőzd őket a fejlődésről. Nem az a dolgod, hogy az emberekért létezz és az életed add nekik! Mert ha rosszul érzed magad, ha kényszert érzel, akkor minden problémád gyökere leszel a ragaszkodásod által, attól félve, hogy nem kapsz viszonzást az általad nyújtott szívességekért. Az egyetlen kötelességed, hogy rájöjj, hogy te vagy a sorsod ura, és elfogadd azt a szeretetet, amiről úgy gondolod, hogy megérdemled. Döntsd el, hogy megérdemled az igazi barátságot, az igazi elkötelezettséget és a teljes szeretetet, egészséges és virágzó emberekkel. Akkor várd ki és nézd meg, hogy ez mennyire kezd mindent megváltoztatni és meg is fog minden változni, ez biztos. Pozitív és jó energiájú embereken kívül ne pazarold az időd olyanokra, akik nem értik meg a változást, a szeretetet, az értékelést, a boldogságot és a védelmet, amelyet megérdemelsz.”

Pontosan felfogom ezeket a gondolatokat, de nem értem miért ilyen nehéz. Vagyis, de. Értem. Felfogom az agyammal, de miért kell mindennap belehalni? 

Tegnap mélyen voltam. Nem tudtam magammal mit kezdeni. Egyik pillanatban jól vagyok, úgy érzem, kiengedtem magamból a mérget, a következőben meg úgy leránt a mélybe, hogy fuldoklom. Tényleg ilyen lejönni a drogról? Ennyire fájdalmas? Tudom, hogy mit tett velem, felfogom, mennyivel jobb, hogy nyugodt a hétvégém, nem kell hazudnom senkinek, hova megyek, hol vagyok és mit csinálok, nem ver pofán, nem aláz meg. De a lelkem... az fekete.

Remélem ma könnyebb lesz, dolgozom, nincs időm a rohadt gondolataimra és sajnálni magam. Mit kell tanulnom ebből? Mit nem értettem meg még mindig?

Örülnék gondolatoknak, visszajelzéseknek, hogy akik túl vannak ezen, mit tanultak meg, hogyan kezdték el újra szeretni magukat?

Egyébként hihetetlen, mennyien vannak hasonló cipőben, hányan hagytuk, hogy egy ilyen nyomorék nyomorékká tegyen minket...megdöbbentő sorsok, történetek... és vannak akik 10-20 éve így élnek. Hálás lehetek, hogy én csak egy évet szenvedtem...

Kérlek, aki olvasod tudd, hogy:

- gyönyörű vagy!

- csodálatos vagy!

- gyémánt vagy!

- értékes vagy!

- szeretve vagy!!!!

Ülök a kocsiban, zombi vagyok. Gondolkodom. Megkérdezem magamtól, hogy mégis mi a franc bánt ennyire? Mi bajom van? Egy éve tudom, hogy nárcisztikus, október óta könyörgöm heti szinten megváltásért, dobom ki két naponta... januárban én voltam, aki örökké elzavarta, letiltotta. Mégis visszaszivárgott, hagytam, talán még jobban megettem amit mondott

Nagyjából ma van egy hónapja, hogy utoljára "minden jó volt". Igaz januártól, a nagy szakítástól nem igazán volt már jó semmi. Sok lett a titok, sokszor tűnt el ok nélkül, persze ő mindig tudni akarta én hol vagyok, mit csinálok. Szóval, csak bámulok és kérdezem magamtól, hogy mi a fasz van velem, miért ültet seggre ennyire? Tudom, hogy nem telt el nap, hogy ne legyek megalázva, lekurvázva, ne mondaná, hogy félkegyelmű vagyok, hogy egy senki vagyok.Az utolsó hetekben a fizikai erőszak is rendkívüli módon jelen volt, korábban azért ritkábbak voltak a pofonok, az utolsó négy találkozásunkkor mindig elvert, ami azért furcsa, így visszagondolva, mert addigra már volt másik akkumlátora, másik nője. Azt mondta, nagyon szégyelli, de rengeteg feszültség van benne, nagyon ideges, nem tudja feldolgozni és én csak ráteszek nyolc lapáttal folyton. Tény, hogy nagyon szerettem volna határokat húzni mindig, de erre mindig az volt a reakció, hogy feleselek, hogy nem viselkedem nőként, hogy ugatok és hogy magától soha nem viselkedne így, én váltom ki belőle. 

Bevallom volt egy pár hét, amíg tényleg azt gondoltam, hogy én vagyok a hibás, és bizonyos értelemben valóban, mert ha tudom magamról, hogy emancipált vagyok, kiállok magamért és nem hagyom magam, miért hagytam, hogy egy nárci több mint egy évig szívjon. Persze, már nem akarom bántani magam, de az biztos, hogy nekem is tanulnom kell, nekem is le kell vonnom a következtetéseket, hogy jobb emberré váljak. 

De hogy mi bánt? 

A függőség. Az hogy, azt hittem nélkülözhetetlen vagyok. Hogy egymás nélkül lélegezni se tudunk, hogy még wc-re is együtt jártunk és most úgy ugrik bele egy másik kapcsolatba, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna. Szinte már együtt is élnek, miközben egy hónapja még 0-24 az enyém volt, én meg az övé. 

És ekkor belém hasít, hogy baszki, nem is szeretem, csak egyszerűen nem tudok magammal mit kezdeni. Rászoktatott a "heroinra", ami ő maga és az elején megkaptam óriási adagokban (love bombing), majd kaptam a szeretetből egyre kevesebbet, de mivel már rászoktam, egyre jobban sóvárgok érte. 

Ahogy ezt meglátom magamban, hirtelen elkezdem hallani a zenét. Pont valami béna feldolgozás ment, amiben volt egy rész, ahol egymás után ismételgették, hogy BUM, BUM, BUM, BUM, BUM.... de kurva sokáig, aztán egyszer csak elhalkult. És én láttam magamban, hogy még a lelkem a függőségtől ez a kibaszott idegesítő BUMMMMM most, de egyszer elhalkul.... és szürkévé válik bennem. 

Ma van a no kontakt első napja, mondhatnám, hogy egész jól vagyok, de ez nem igaz. Hullámzik a hangulatom. Egyszer szarul vagyok, aztán szarabbul, aztán még szarabbul. Az elmúlt fél órában volt egy egész jó periódus, de gyorsan visszaesek.

Terápiás céllal írok, ki kell adjam, meg kell értenem, ki kell analizálnom magamban ezt az egészet. Szeretném őt bántalmazónak látni, szeretném annak gondolni, ami, de egyelőre nem megy. Persze az agyam tök reálisan látja, hogy mi történt és hogy nem akarom, hogy bántson, de mégis mi a szar volt ez, hogy engem, a magamat értelmesnek, racionálisnak és jó emberismerőnek tartó nő, mégis úgy megette ezt az egészet, mintha tejbegríz lenne kakaóval. 

Szakértők azt mondják van egy bizonyos Love Bombing, ami azt jelenti, hogy a nárcisztikus fogja magát és különleges csápjaival letapogat. Ezt pontosan úgy kell érteni, hogy minden úgy kezdődik, mint egy megvalósult álom! A nárcisztikus bántalmazó eleinte figyelmes, nagylelkű és lenyűgöző. Pontosan érzékeli, hogy mire van szükséged! Minden apró részletet megdicsér, bókol, tökéletes szinergiában érzed magad vele. Rövid időn belül azt érzed, te vagy az egyetlen és elkezded azt érezni, hogy már azt se tudod, hogyan léteztél nélküle! Az angolszász szakirodalom ezt hívja Love bombing-nak.

Nálunk ez viszonylag sokáig tartott, mármint a Love Bombing, mivel nem költöztünk össze, minden egyes alkalommal azt éreztem jó pár hónapon keresztül, hogy ez az ember a másik felem, az ikerlángom, az én kis csodám. Mindenhová elkísért, segített, jött, vigyázott rám. Hol itt a baj, Hölgyeim és Uraim? :)

Hát például ott, ahogy az előző írásomban is említettem, hogy a dühkezelési problémái nagyon hamar kiderültek, ahogy az is, hogy elképesztő széles spektrumon mozog a viselkedése és ha ezt hirtelen nem tudod jól kezelni (miért is tudnád?) akkor a te kurva anyád. 

Az első kurvázásra köpni nyelni nem tudtam, nem értettem egyszerűen. Valami nevetséges dolgon pattant ki a vita, ha jól emlékszem szex volt a téma és egy néhány hetes kapcsolatban nem voltam hajlandó full kitárulkozó képet küldeni. Na erre lettem a legnagyobb kurva, aki már bizonyosan több faszt fogott, mint kilincset és neki nagyon rosszul esik, hogy ennyire bizalmatlan vagyok. Az első reakció a határ meghúzás volt. Ettől csak idegesebb lett, még inkább bántott. Amikor elsírtam magam, szerelmet vallott, elmondta, hogy sose volt még ilyen szerelmes és csak amiatt ennyire durva velem, mert sose volt senki ennyire fontos neki. Megettem ezt is, két tányérral... 

De miért okoz ez még mindig függőséget?

Szakértők szerint a fő oka annak, hogy nehéz elszakadni egy mérgező kapcsolattól az, hogy függőség keletkezik, amit viszont nehéz az adott helyzetben felismerni. Az idealizálási szakaszban, a szerelmi bombázásnak olyan verbális és cselekedeti megjelenési formái vannak, amelyek által az a személy, aki felé irányul, szeretve, értékelve, a tenyeren hordozva érzi magát és az a benyomása, hogy figyelnek rá. Átlagosan és felszínesen tekintve, ez egy pozitív élmény, viszont ha utólagos hátsó szándékkal alkalmazza valaki, negatív hatást válthat ki. 

A szerelmi bombázás (love bombing) eredetileg egy színlelt érzelmi közelséget jellemez, amivel egy szekta tagjai körülszövik a kiszemelt, potenciális új tagokat, azok bekebelezése érdekében. Ez egyike azoknak a pszichotechnikáknak, amelyen keresztül, az állandó figyelem és dicséretek által, az áldozat kegyeibe férkőznek, elcsábítják és feltörik a régi értékrendszereit azzal a céllal, hogy a sajátjaikat ültethessék bele és érzelmileg manipulálhassák. 

A szerelmi bombázásról azt lehet mondani, hogy "túl szép, hogy igaz legyen". És ezt az áldozat, előbb, utóbb saját bőrén tapasztalja. Persze, egy gondos, figyelmes partner képes szeretetet kimutatni, kedves szavakkal kifejezi, milyen fontos a társa, romantikus vacsorákat tölt vele. De a nárcisztikus személy sokkal nagyobb lendülettel, illetve erősséggel, szinte tolakodva teszi mindezt. És amikor az áldozat ilyen nagymértékű érzelmi, illetve figyelmi bombázásban részesül, az agyában ugyanaz a JUTALOMKÖZPONT lesz aktiválva, mint más függőségek esetén, pld: DROGOK, alkohol, étel, stb.

A nárcisztikus illetve pszichopata személyek esetében a szerelmi bombázás elkezdődhet akár már az első találkozókon is, szédítő hatással, olyan érzést keltve, mint egy forgószél

A nárcisz, szerelmünk iránti érdeklődése hízelgően hat ránk és képes olyan telített érzelmeket kiváltani belőlünk, hogy már nehéz lesz tisztán átlátni a szerelmi bombázáson. Egy olyan fantázia világot hoz létre, azáltal hogy felbecsüli és a figyelmével elárasztja az áldozatát, hogy az teljesen elmerül az érzelmek eufórikus magasságában.

ÉS ITT VAN A KUTYA ELÁSVA! Idővel, a szerelmi bombázás folyamata egy BIOKÉMIAI FÜGGŐSÉGET hoz létre az áldozatban. Ezt a függőséget erősíti majd a "csenddel verés" megszorító magatartása által és az azt követő, magához édesgető "visszaszippantás" által. Minden visszavonulás arra készteti a partnert, hogy még többet fektessen a kapcsolatba.

Dr. Rhonda Freeman elmagyarázza, miért olyan nehéz a szakítás egy mérgező személlyel, a biokémiai függőség jelensége miatt: 

A szerelmi bombázás problematikája az, hogy a nárcisztikus személy először hiperfókuszált módon koncentrál a partnerére, elérve ezáltal, hogy egy pozitív kép, lojalitás, bizalom, mély kötődés és érzelmi függőség formálódjon ki az áldozatban. Majd, mivel a nárcisz felszínes érzelmekkel rendelkezik, a dopamin intenzitásának csökkenésével, számára unalmassá válik a kapcsolat és kezdi leértékelni a partnerét, visszavonul, illetve szakít. Az áldozat összetörve, bántva érzi magát és sóvárog azután a szerelem után, amiben jó volt elmerülni: az odaadó, buzgó és elmélyült szerelem után. 

És most óriási csend van, de túl fogom élni!!